2010. július havi archívum

Norberto

Spóroljon! – Nyaraljon kórházban!

Témakör: Egészségügy, VIP
Dátum: 2010. július 30.
Írta: Norberto

Igen, ha valaki megkérdezi tőlem 2011-ben, hol nyaraltam tavaly, akkor biztos azt mondom, hogy kórházban. Persze nem javaslom neki ezt a módot, de jobban belegondolva, nyaralás volt. Eddig összesen 41 napot feküdtem bent, nem is tudom az idejét, mikor voltam ennyit szabadságon!

Látom magam előtt a prospektust:

Holiday

Pécs Európa Kulturális Fővárosa 2010 belvárosától 5 percnyi sétára található szállás, pihentető környezetben, 3 ágyas légkondicionált szobákkal. Naponta háromszori takarítás, így a higiénia maximális (hipochondereknek is ajánljuk), napi háromszori étkezés (kontinentális reggeli és vacsora), csinos és odaadó személyzet figyel minden mozdulatára. Bármely felmerülő problémát azonnal „orvosolunk”, a gyógyszerektől kezdve a fájdalomcsillapítókig bezárólag mindent biztosítunk. Foglalja le most 2010 legjobb ajánlatát!

Na jó, lehet, hogy nem ajánlanám, de nekem tényleg ez volt a nyaralásom. És olcsóbb egy üdülőhelynél, vagy akár csak az otthoni létnél is. Hogyhogy, milyen költségektől kímélem meg magamat?

  • Reggeli: 100 g kenyér vagy kalács, 2 kifli (60 HUF); vaj vagy lekvár, májkrém (60 HUF); 330 ml Milli tej, kakaó vagy kávés ital (190 HUF). Az összesen: 310 HUF
  • Ebéd: két fogásos, plusz vagy alma, vagy milli túró rudi: 700 HUF
  • Vacsora: nagyjából a reggeli, csak nincs ital, cserébe adnak almát vagy zöldséget. Néha azonban egész érdekes dolgokat. Például 250 grammos Milli magyaros vajkrém. Átlagosan olyan reggeli színvonalú az ára: 310 HUF
  • Korlátlan mennyiségű tea (cukorral vagy a nélkül). Mivel egyébként ásványvizet, üdítőt, vagy gyümölcsitalt iszom hozzá, ezért nyugodt szívvel írok be 400 HUF-ot.

Ez naponta 1 720 HUF. 41 napra 71 520 HUF. De ezen kívül megspórolom még a villanyt, a fűtést, hűtést, a vizet, ellátnak gyógyszerekkel (aki szed). Igazán bizonytalan vagyok ennek a megítélésében, de biztos, hogy legalább havi 12-15 000 HUF (plusz a gyógyszerek). Az 41 napra még egy plusz 20 000 HUF. Megint egyéntől függő a szórakozásra költött pénzösszeg, de havi 15 000 HUF-tal számolhatunk, akkor 41 napra még 20 000 HUF. A személyzet munkája megfizethetetlen. J

Ez durván számolva 110 000 HUF (41 napra), egy napra 2 700 HUF.

Azért van negatív oldala is, a legjelentősebb ezek közül a munkabér kiesés. Táppénzen (a sok eset közül vegyük a főszabályt) a kereset 60% jár. A „spórolás” egy hónapban 80 000 HUF. Tehát nekem addig érte meg ez a „nyaralás”, amíg a táppénz alapjául szolgáló nettó átlagjövedelmem (X) egy hónapra nem nagyobb, mint 200 000 HUF. (X*(1-0,6)<80 000 HUF; X<80 000 HUF/0,4) Jelenleg nem nagyobb. Jó, jó, vannak ténylegesen felmerülő költségnövekmények, illetve plusz költségek is. A telefonszámla nő (ha lenne internet, akkor nem jelentősen), plusz ott van még a hála kifejezésének a kérdése is, de ezt mindenki döntse el maga.

Tehát nyaraljunk kórházban!

Norberto

SzolgáltatáSOKK

Témakör: Egészségügy, VIP
Dátum: 2010. július 27.
Írta: Norberto

Amikor új helyre kerülünk, hiányoznak a megszokott, mindennapi tárgyak, lehetőségek. Ugyanez a helyzet a kórházi befekvéssel is. Kevésbé kellemes, mint nyaraláson, külföldi tanulás során átélt lemondás a szokásos tevékenységekről, mivel általában nem önszántunkból döntünk e mellett. Már az is problémás, hogy egy teljesen más környezetbe kerülünk, az csak tetézi a bajt, hogy tűket szúrnak belénk, lázat mérnek, korán keltenek, korán van villanyoltás…

Infománia

Mi hiányozhat? A tv? Nem jellemző, ahol eddig jártam, ott legalább egy helyen volt lehetőség az ilyen fajta kikapcsolódásra. Biztosítanak hűtőt, könyveket, tisztálkodási lehetőséget, napi háromszori étkezést. Egy szóval mindent, ami ahhoz kell, hogy az alapszükségleteket kielégítsék. Viszont a XXI. században – szerintem alapszolgáltatás – nincs internet. Nem lehet megnézni az e-maileket, a friss híreket, közösségi portálokat, azaz nem lehet kitekinteni a világba. A bezártság érzetét eléggé növeli ez. Először arra gondoltam, hogy talán nincsen bent az osztályon, de a számítógépeken használt programok több kórház által elérhető adatbázisok adatait kérik le. Akkor olyan drága lenne? Végeztem egy apró számítást: ahol én voltam, azt simán lefedi 4 router, ez mondjuk 50 000 HUF a kábelekkel együtt, a beszerelési költség nem nagy, mivel legalább 3 számítógép van a folyosókon. A beállítása egyszeri költség, biztos nem több mint 20 000 HUF, a többi szoftverhez pedig úgyis alkalmaznak számítógépes szakembert. Az internetért meg már úgyis fizetnek. Ez összességében nem sok, mivel a fülbe bedugós hőmérők nagyjából ennyibe kerültek (sajnos ennek ellenére nem is annyira pontosak). Nem azt mondom, hogy filmet néznék az interneten, de legalább akkora sávszélességet biztosítsanak, hogy az e-mailjeimre tudjak válaszolni!

Jó, az internet kemény kérdés, de mégsem ez volt a legproblematikusabb. Amikor befeküdtem, nagyon, nagyon meleg volt, június eleje-közepe. Éppen másnapra terveztem a hajvágást, hát nem jött össze. Megtudtam, hogy a kórházból nem mehetek ki – hivatalosan –, mert ha bármi történik velem a kórház falain kívül, mentőt kell hívni, és felelősségre vonják az orvosokat, nővéreket, portást, hogy miért nem fekszem bent? Nem mint ha nagy lett volna az esélye, hogy rosszul leszek azon a 200 méteren, de nem akartam kockáztatni. Már lemondtam arról, hogy labancom megrövidül, amikor a barátaim felajánlották, felhajtanak egy fodrászt, aki hajlandó bejönni. Másnap meg is történt a nyírás, a kedves fodrászhölgy egyszerűen bejött látogatási időben, és a mellékhelyiségben megszabadított a feleslegemtől. Egyszerűen csodálatos érzés volt végigsimítani a sokkal hűvösebb fejbőrömön, és megérte az árát is. Szokásos díjat kért (1 300 HUF), de örömmel adtam neki 2 000 HUF-ot, ezzel háláltam meg a kiszállást. Az orvosom egyszerűen nem hitte el, amikor látta a rövid hajamat, hogy igazi fodrász vágta, szó szerint idézem: „Hát ezt nem hiszem el, ez beszarás!” Elsőre nekem is furcsának tűnt az ötlet, szóval megértem a reakcióját, de ennyire elképzelhetetlen lenne? Hogyhogy egyetlen fodrász sem csapott le eddig erre a lehetőségre? 20-30%-kal többet kérhetnének a vágásért, még ha ebből a felét oda is adják a kórháznak (de szerintem e nélkül is dolgozhatna), akkor is megéri legalább azoknak, akik egyébként is a közelben dolgoznak. Munka előtt vagy után beugranak, és legalább eggyel többet vágnak.

Ekkor kezdett beindulni a fantáziám, mit lehetne még a kórházakba szolgáltatásként bevinni nagy haszonnal, hiszen a szolgáltatást nyújtó monopolista. Na jó, igazából akkor gondolkodtam el rajta, amikor szemtanúja voltam annak, hogy egy feltűnően kevés ruhával rendelkező hölgy bement egy férfi beteggel egy üres helyiségbe, a hölgyet bekísérő pedig az ajtó előtt álldogált ezalatt. Egy másik esetben – mesélte egy nővér – a bekerülő női beteg első mondata: „Hol van itt a szolárium?”

Szóval mit szolgáltassunk minden kórházban? Jacuzzi, szolárium, kozmetika, fodrászat, újságárusítás, mozgó büfé, … Ha valaki megvalósítja, részesedést kérek :)

Galla

Csináljuk a GDP-t!

Témakör: Crudus háztáji
Dátum: 2010. július 26.
Írta: Galla

Zizzzz

Mindenkitől elnézést kérünk, aki remegő térdekkel kel reggelente és várja a Shackleton sztori vagy a Módszertan topik folytatását, de beálltunk a futószalag mellé és hát csináljuk a GDP-t (bármit is jelent ez a rövidítés, vélhetőleg csinálni kell…).

Egyszómintszáz nyakunkba szakadt két kurta határidős munka (rím!) és ezen a héten meg a következőn rajtuk dolgozunk, reméljük egy két poszt azért még belefér, de erre mi sem merünk mérget venni.

p.s.: ha sokan nyaggatjuk a kis Szőröst, akkor talán még egy Párizs topik is nyílik…

wjani

Shackleton – Romokban

Témakör: Alternatív management
Dátum: 2010. július 21.
Írta: wjani

1916. április 15-én a Stancomb Wills tagjai elérték az Elefánt-sziget partját, majd néhány perccel később a többiek is meglátták a partot. Célt értek, megcsinálták. A legénység boldogságban úszott, hogy végre, 16 hónap után szilárd talajt éreznek a lábuk alatt. A Főnök nem szállt ki a James Cairdból, hanem várta a többiek megérkezését, utolsóként szállt partra. A legénység teljesítette ezt az emberfeletti feladatot, de milyen áron?

Ragyogó napsütés világította meg az arcokat, és nem lehetett olyan arcot látni, amelyen ne hagyott volna nyomot a megtett csónakút a félelmetes tengeren. Néhányuknak megfagyott a kéz- és lábfeje, mások balesetekben elvesztették néhány fogukat; mind elképesztően sápadtak voltak, többen félrebeszéltek és egyesek nem érezték sérüléseiket, így fagyott végtagokkal estek keltek a csónakokból kifelé jövet. Szánalmas képet festettünk: e sorok leírása több órát vett igénybe, mert részben az én agyam is elvesztette az irányítást a testem felett.” – Macklin, hajóorvos.

A csónakból kiszállva a fiatal Rickinson (gépész) azonnal megtántorodott és beleesett a jéghideg vízbe. A McIlroy húzta ki, majd kollégájával – Macklin hajóorvos -  együtt a partra húzták. A szíve megállt, miközben görcsös rángások uralták testét. A két orvos ruhagombóc segítségével a gépész mellkasát ütötték ütemesen, hogy térjen vissza beléje az élet. A Főnök és Wild azonnal levették a felsőiket a zord időjárás közben, és azokból egy nagy zsákot készítettek, amibe magukat és Rickinsont tekerték, miután szíve súlyos keringési zavarokkal, és szinte kitapinthatatlanul, de újra elindult: így melegítették fel társukat. Rickinson egy nap pihenés után talpra tudott állni, de nagyon gyenge és bizonytalan maradt. Ő is azon csapattagok közé tartozott, akik sokkal többet vállaltak fizikailag, mint a amit bírtak: mindkét karjában részleges izomszakadások keletkeztek, míg derekában számos ideg és porc egyszerűen teljesen elroncsolódott: állapította meg McIlroy később. Az evezés során a saját csónakjában Rickinson volt az, aki folyamatosan növelte a csapásszámot, versenyeztetve a hajókat. Nagy árat fizetett érte, de túlélte. Valóban nagy árat fizetett érte? Mi történik, ha nem erőlteti a fiatal gépész a versenyt és a sietséget?

Hubert T. Hudson (navigációs tiszt) nem volt képes kiszállni a csónakból: a jégmezőn lévő táborban (egy hónappal ezelőtt) ráesett egy sátorvas, ami megszúrta csípőjét. A sérülés következtében csípőjén a partra szálláskor egy focilabda mérető tályog volt. A többiek az Elefánt-sziget felé azt hitték, hogy idegösszeomlást kapott, mert folyamatosan kifejezetten közönséges kocsmadalokat énekelt becsukott szemmel. Valójában azonban hatalmas kínokat élt át:a fertőzés miatt lebénultak a lábai.  Nem volt hajlandó elmondani társainak a sérülését, félve attól, hogy nem hagyják evezni. Társai őrültnek tartották, míg a Főnök egyszerűen csak az este folyamán ágya mellé ült, és erősen megfogta kezét: “Köszönjük, jelenleg mást nem tehetünk! Köszönöm! Maga egy hős, és én pedig büszke vagyok, hogy hősökkel küzdhetek.”

Blackborrow (aki potyautasként került az Endurance-ra) is szenvedett. Lábfeje teljesen megfagyott, mert csizmáját kimarta a só, de nem vette észre, hogy napok óta jéghideg sós vízben ázik lába. A partraszállás után két nappal McIlroy nagy adag dohányt adott az ifjú matróznak, majd pedig egy nadrágszíjat a szájába, hogy harapjon rá: minden lábujját amputálta a bal lábán.

Lionel Greenstreet - első tiszt

Greenstreetnek is komoly fájdalmai voltak. A háborgó tengeren elvesztette kesztyűjét, és egy rongyot tekert kezére és az evezőre, azonban keze odafagyott az evezőhöz. A partraszállás utáni harmadik napon már nem tudta ujjait és csuklóját mozgatni. Ord-Lees saját hasához és hátához szorította az első tiszt végtagjait, hogy fájdalmait enyhítse és esetleg megmentse azokat. Sikerrel járt: Greenstreet ujjai lebénultak, azonban nem kellett amputálni őket.

A szakács – Charles J. Green -  a partot elérve azonnal nekilátott főzni, hiszen a csapat több napja csupán kétszersültet és silány konzerveket evett. Felmászott egy sziklára, a tűzhelyet felállította, és eszeveszett barbársággal fogdosta a fókákat össze, majd puszta kézzel öldöste őket le. A legénység egyes tagjai azt hitték, hogy Green megőrült, hiszen eddig mindig finom és hűvös úriemberként viselkedett. Mielőtt az elejtett fókákat kizsigerelte volna, egyszerűen összecsuklott, és elaludt. Macklin lehúzta az alvó szakácsot a szikláról, majd betette Shackleton sátrába.

Mindenki elkezdett aludni a nagyon szedett-vedett, de szilárd táborban, miközben Wild és a Főnök észrevette a magas vízállás nyomait, ami azt jelentette, hogy sokáig nem maradhatnak itt, mert elönti őket a víz. A földnyelvet – ahol partot értek – vastagon borította a pingvinguanó és rendszeresen hóviharok tépázták. Az Elefánt-sziget büdös, vizes hely volt. Wild elnevezte a Pokol-szigetének. A Főnök és Wild ösztöne beigazolódott: az Elefánt-szigeten partot értek, de nem menekültek meg. Merre tovább ezzel a legénységgel? Mivel lehet képes a Főnök motiválni a csapatot? Hisznek neki még? Ti mit mondanátok ilyen esetben?

ség
marci

Tér? – Hódítás!

Témakör: Térben és régiókban
Dátum: 2010. július 19.
Írta: marci

Miért van az, hogy a gazdag országok egyre gazdagabbak lesznek, a szegények pedig egyre lecsúsznak? Miért gazdagabb Budapest és környéke, és magasabbak ott a bérek, mint a magyar vidéken? A fejlett országok befektetőinek tőkéje miért más fejlett országokban landol ahelyett, hogy bizonyos fejletlen országokban segítené a fejlődést?

Paul Krugman

Paul Krugman

A fenti kérdések több esetben olyan következtetéseket engednek levonni nem kevesek számára, mint pl. az alábbi mondatok:

“Mert ilyen ez a világ.”

“Mert a szemét multik…”

“Mert a gazdag egyre gazdagabb lesz, a szegény pedig egyre szegényebb.”

“Mert az élet olyan, mint a tyúklétra. Rövid és sz…os.”

Ezek közül a harmadikkal egyet értek, és úgy gondolom, hogy ennek hátterében van is egy-két magyarázat (a többi szakmailag és tudományosan nem túl kielégítő…).  Az egyik lehetséges választ a fenti jelenségekre egy kellőképpen hosszú és tudatos szakmai életpálya eredményei magyarázza. Nem másról van szó, mint a “közgazdaságtan punkjaként” is emlegetett Paul Krugmanról, aki 2008-ban nyerte el a közgazdasági Nobel-díjat tudományos eredményeiért.

Na de mit tett ő le az asztalra, amivel egy kicsit közelebb jutunk a fenti kérdések megválaszolásához?

Krugman úgy indított, hogy a korábbi közgazdasági elméleteket valószerűtlen feltételezéseikért kezdte el bicskanyitogató stílusban leanyázni. Ilyet már sokat láttunk, ehhez sokan értenek mind a mai napig (mind pl. Magyarországon a politikához, focihoz, nőkhöz, TV-nek visszabeszéléshez…). A nagy különbség abban volt, hogy Krugman a szidalmazás mellett egy nagyon alaposan alátámasztott saját modellel adott világos magyarázatot arra, hogy miért jön létre a gazdasági tevékenységek kiegyenlítetlen térbeli eloszlása, azaz miért is koncentrálódik a gazdasági produktum létrehozása néhány államban, metropoliszban, és miért maradnak mások iparilag fejletlenek, mintha csak valamilyen törvényben lenne megírva, hogy márpedig ők ott maradnak, ahol vannak.

Ugorjunk egy kicsit vissza: mi volt előtte? Senki semmit nem mondott korábban a gazdasági tevékenységek térbeli rendeződéséről?

Dehogynem, méghozzá sokan sok mindent. Született is néhány kiváló modell, amely többé-kevésbé megmagyarázta, hogy miként döntenek a vállalatok, ha racionálisan választanak telephelyet, hogyan rendeződnek egy város gazdasági övezetei  koncentrikus körökbe, vagy azt, hogy mi is az összefüggés a városok mérete és a méretük szerinti rangsorszámuk között. Ezek ugyanakkor nem alkottak olyan egységes és átfogó képet a gazdaság földrajzáról, ami alapján a térbeli elhelyezkedés (és főleg annak durva szélsőségessége a világban) tutira magyarázható lett volna.

A megoldásról egy kicsi később…