Igaz, hogy nem jár hozzá 100 HUF-ért hotdog, meg ingyen kóla mint az IKEA-ba, meg az fíling is elmarad, hogy 3 órán keresztül próbálom összecsavarozni, de…

Gyalulj tinó, asztalos lesz belőled!

Az élmény az elmúlt fél órára, a sztori meg nagyjából egy hónappal ezelőttre nyúlik vissza az utóbbival kezdem, de rövid lesz. Szóval a nyáron kitaláltam, hogy kell nekem egy frankó sarok íróasztal (jobban mondva a Crudus Kft-nek kell ). Szépen megfogtam a “collstokk”-ot le is mértem az igényeimet, aztán elindultam mindenféle bútorboltba:

• Baumax: csak lámpa, de abból tényleg nagyon sok féle…,
• Praktiker: két részes darabja 30K (fiókos blokk külön vásárolható), nyilván nem méretben (konkrétan kicsi)
• KIKA: két részes darabja 60K (!!!, fiókos szekrény külön vásárolható), mondjuk jó nézett ki, nade ennyi pénzt még akkor sem, ha adómentesen tudok kivenni pénzt a cégből.

Volt még néhány bútorlerakat, de esélytelen. Jött az ötlet, hogy akkor maszekkal kéne megcsináltatni. A folyamat a következő lépésekből állt:

1. telefon: mi a helyzet, ezt meg ezt szeretném
2. e-mail: elküldtem a vázlatterveket (fiókkal, szekrénnyel), amit gépen okosan megrajzoltam (ez a lépés opcionális én akartam így), válaszban megkaptam az árajánlatot: 50 400 HUF (!!!!!!!!!!!)
3. személyesen: maszek kijött megnézte, hogy mennyire beszélek/ rajzolok hülyeségeket, meg hogy egyáltalán létező személy vagyok-e
4. személyesen: 2 hét múlva maszek jön a furgonnal, 20 perc alatt összefúrják az asztalt, kérdezi jó-e, mondom jó és odadom a pénzt
5. Galla örül az asztalának, ami pont olyan, amilyet szeretett volna és gépeli ezt a posztot

Szerintem ezt csak egyszer kell kipróbálni és utána elképzelni nem tudod, hogy kimenj az ilyen KIKEA féle boltokba aztán ott a labirintusba bénázz, meg böködheted a kirakott számítógépeket, meg ámulsz, hogy de jó én rakhatam össze?!?! Neeeem, kérem szépen, amit ma kaptam az profi termék, összekapcsolva profi szolgáltatással, mindezt brutálisan jó áron!

Hősünk kontaktját nem rakom ki, mert elfelejtettem megkérdezni szabad-e, de mindenkinek meleg szívvel ajánlom (pl. e-mail-ben). Mellékesen meg tök jó volt látni egy példát jól működő hazai KKV-ra, mesélte a srác, hogy tele vannak munkával alig győzik, hát csak így tovább!

p.s.: dobjon egy lájkot, akinek már volt dolga kisiparossal és elégedett volt vele!

Minden áldott nap olyan csapdák áldozatai vagyunk, amelyeket saját magunk készítünk magunknak. Teljesen önkéntelenül tesszük ezt. Sőt, a legfurcsább az, hogy mindezt úgy csináljuk, hogy a végsőkig hiszünk abban, hogy lehető legjobb utat járjuk, miközben egyre mélyebbre ássunk magunkat a saját magunknak teremtett veremben. Az eredmény minden nap sikertelenség, szitkozódás, sértődöttség, fájdalom és stressz. Nekünk magunknak és másoknak egyaránt.

Ezek a csapdák nem borotvaéles pengék vagy időzített bombák, amikbe belerohanunk. Szinte mind a tudatunk csalóka játékának eredménye, hiszen az a színtér, ahol ezekben a csapdákban áldozattokká válunk, nem más, mint a kommunikációs közeg.

Emlékszünk még a Fűrész című – több folytatást is megért – horrorfilmre?

Sarokba szorítva. No de ki hibás?!

A filmben egészen éles helyzetben láthattuk, hogy mit tesz az ember, ha úgy érzi, csapdában van. Menekül, előrerohan, tör, támad, megőrül, és meggondolatlan döntések sorát hozza a félelem, a stressz és az idő korlátozottsága miatt. Főleg ha tudja még azt is, hogy komoly áldozatokat kell hoznia, bármelyik alternatívát is választja.

Mielőtt azt gondolnánk, hogy ezek a földtől teljesen elrugaszkodott valószínűtlen helyzetek, el kell mondjam, hogy nem így van. A szellemünk és a lelki világunk naponta átél ilyen helyzeteket úgy, hogy rendszeresen rosszul végződik a belső vívódás. Az ilyen típusú mindennapos küzdelmek a kommunikációnkban folynak, és a saját meggyőződésünk fenntartása mellett bizony gyalogolhatunk a saját sikertelenségünkben. Legtöbbször csak amiatt, hogy bizonyos kommunikációs helyzetekben nem tudunk megfelelően helyt állni, adott szituációkat felismerni.

Ez a cél? Valóban?!

A csapdákba általában akkor szaladunk bele illetve építjük meg őket saját magunknak, amikor valamilyen vitás helyzetbe kerülünk, konfliktusunk támad. Nem feltétlenül kell ezt úgy elképzelnünk, mint egy látványos két ember közötti egymásnak feszülést vagy éles vitát. Elég csak arra gondolnunk, amikor feleségünk, párunk frissen mosott asztalára csöppentjük a gulyást, vagy férfi partnerünk új autóját sikerül egy lámpaoszlopnak navigálni tolatás közben.

Haragudni akarunk ilyenkor egymásra?

Dehogyis!

Nem akarunk mérgesek lenni a másikra, de egyszerűen az érzelmi indíttatásunk kíméletlenül felszínre tör. Az egyik oldalon elkezdjük szavakkal korbácsolni a másikat, megmagyarázni, hogy mi a hibája, miért tett ő rosszat. Ha a másik oldalon állunk, akkor pedig ösztönösen elkezdjük védeni a saját pozíciónkat. Még rosszabb esetben a védekező támadó lesz, és jönnek a “már a nagyanyád sem tudott rendesen tolatni” típusú mondatok. Ezek jó részének a célunkhoz való kötődése lényegében nulla.

Ismerős helyzet?

Mi egyáltalán a CÉLUNK egy olyan vitával, amibe belerohanunk, és ha az elején megkérdezné valaki tőlünk, hogy hajlandóak lennénk-e egy kompromisszumra, akkor eleve NEMet mondanánk? Tudunk-e egyáltalán értelmesen kommunikálni úgy, hogy nem tudjuk mi a célunk vele?

Valószínűleg egy heves vita kezdetén halálos nyugalommal mondanánk azt, hogy “a célom a saját igazam bizonyítása”. A fontosabb kérdés az, hogy valójában ennek van-e bármilyen haszna számomra?

A legtöbb vitás esetben a saját igazunkon kívül nem tartunk szem előtt mást, nem gondolunk bele abba, hogy lehet, a közös érdekeink szerinti megoldások megtalálása  még fontosabb.

De nem is kell ennyire előre mennünk. Nem kell mind a két (vagy akár több) szereplő azonos belátása ahhoz, hogy a kommunikációnk sikeresebb legyen. Bármelyikünkből lehet a “mindennapok sikeres hőse”, ha úgy indulunk neki a beszélgetéseinknek, hogy meg akarjuk érteni a másik érdekeit, és az egészet valóban azért csináljuk, hogy megoldjunk egy problémát.

Ha megértjük a másik érdekeit, felismerjük a közös problémát, és megfogalmazzuk a saját céljainkat is egy beszélgetés, e-mail váltás, telefonálás legelején, akkor a kommunikációból adódó veszély- és csapdahelyzetek 60-70 %-át el tudjuk kerülni.

Az ilyen felismerések mit tudnak eredményezni vajon a kisvállalatok napi kommunikációjában? Dolgozók és vezetők között? Partnervállalatok szakemberei között? Vagy ami még fontosabb: értékesítő és ügyfél között???