Az előző bejegyzésben megállapítottunk valamit: innoválni márpedig kell! Most egy kicsit azt szeretném körüljárni, hogy valójában mit is nevezhetünk innovációnak.

Az első nagyon fontos dolog, amit tisztáznunk kell, hogy milyen szinten is vizsgáljuk az innovációt. Talán legkézenfekvőbb ha a vállalat szempontjából vizsgálódunk. De mindjárt látni fogjuk, hogy nem is olyan egyszerű ez, amint ráeszmélünk, hogy vállalati innováció alatt nem feltétlenül azt értjük, hogy dolgozik a vállalatnál egy modern kori Edison, és éppen az új spanyol viasz kifejlesztésén dolgozik. Hát akkor mit is pontosan?

Schumpeter öt különböző vállalati innovációtípust különböztetett meg:

• új termék bevezetése
• új gyártási technológia bevezetése
• új értékesítési piac feltárása
• új erőforrás piac feltárása
• új szervezeti formák bevezetése

Azt hiszem a közvélemény az első kettőt szokta ismerni, a maradék három valahogy furán hangzik első körben. Pedig azt kell mondjam, nem kicsi a jelentőségük. Sok esetben még jobban meghatározza a vállalati sikert az, hogy képes-e egy vállalat jobb piaci lehetőségekre rárepülni, olcsóbban vagy gyorsabban hozzájutni a különböző termelési erőforrásokhoz (aztán beszélhetünk itt az alapanyagokról, a beruházási javakról vagy akár a munkaerőről is). Egészen izgalmasan hangzik az utolsó pont, hiszen magát a szervezetnek a struktúráját, kultúráját, működési mechanizmusait, üzleti folyamatait átszabni nem egyszerű dolog. Bár mifelénk még bizony nagy divatja van annak, hogy régi struktúrákat át akarunk nevezni, mindenkinek a homlokán kicseréljük a címkéket, miközben valós változás alig történik. Fontos, hogy akár termékekről, technológiákról, új piacokról vagy szervezeti formáról beszélünk, a változásnak valóban újításnak kell lennie. Az persze megint egy más kérdés, hogy aprócska módosításról vagy éppen világra szóló radikális változásról van szó.

Az innovációkkal kapcsolatos sorozat még folytatódni fog néhány apró magyarázkodással, mielőtt azonban tovább mennénk, szeretnék feladni egy kis leckét minden Olvasónak, és várom a véleményeket.

Gondolom ma már számára ismerősen hangzik egy-két vállalatirányítási rendszer márkaneve. Ma már a vállalatok többsége számára, és sokan részlegesen vagy teljes egészében megtámogatják a cégüket a vevőkezelés, a készletnyilvántartás, a bérszámfejtés vagy vezetői döntéshozatal támogatása érdekében. Tegyük fel, hogy 2010 nyarán egy magyar kb. 10 fős alkalmazotti létszámú kisvállalkozás bevezet egy CRM (vevőkapcsolat-kezelő) rendszert, jobban mondva igénybe vesz ilyen szolgáltatást. Innovációnak tekinthetjük-e a vállalatnak ezt a lépését?

A vállalati innovációk kérdése emberi lépték szerint nem túl régi téma. A dinoszaurusz jellegű tudományos szférában még viszont eléggé új keletű hóbortnak minősül ilyesmivel foglalkozni az üzlet szempontjából.

Hogy is állhat hozzá a vállalati innováció kérdéséhez egy vállalkozó?

Az egyik opciót talán aposztrofáljuk „rózsaszín ködként”: találjuk fel a spanyol viaszt, ami egy tuti biznisz lesz, és ebből lesz meg az új gepárdom , pumám, jaguárom és egyéb állatkáim. Évente ötször. Persze meg lehet közelíteni egy másik oldalról is a vállalkozói bevállalást: több felmérés is igazolta, hogy a vállalati innovációs kísérletek 90 %-a elbukik, nem hozza azt az eredményt, amit várnak tőle (nem sikerül véghez vinni a kutatást, a kísérletet, nem sikerül bevezetni a piacra, nem lesz vevő, összevesznek a munkatársak, az üzlettársak, stb.). Ez utóbbi erősen amellett szól, hogy egy racionális vállalkozó azt mondja, előbb teszi fel a pénzét egy jó póker rundra, semmint felvállalja az innovációs projekt kockázatát. A többi maceráról meg ne is beszéljünk…

Csak még egy érv, hogy belássuk, nem racionális döntés egy vállalkozónak felelőtlenül belevágni egy újításba (hogy miért merem keverni ez esetben az „innovációk” és „újítások” fogalmát arról egy kicsit később egy másik bejegyzésben szólok): egy keményen dolgozó vállalkozó a napi teendői mellett nem engedheti meg magának, hogy egy „mellékvágányt” vigyen a hátán, hiszen nincs rá ideje – vallják maguk a vállalkozók is.

Akkor most gondolkodjunk el az érem másik oldaláról is!

Az az állítás, hogy „ma az üzleti életben egy dolog állandó: a változás”, nem holmi duma. Minden versenypiacon működő vállalatnak szüksége van a saját versenyképességének növelésére, hiszen ha ő nem teszi, akkor megteszik mások. Másrészt pedig a XX. század közepén bizonyított ténnyé vált az, hogy gazdasági növekedést a modern gazdaságokban legalább háromnegyed részben az technikai haladás generálja.

Tegyünk hozzá egy apróságot ahhoz a tényhez, hogy az innovációk 90 %-a elbukik: aki nem újít, az viszont 100 %, hogy teljesen elbukik.